Shinken

A hold ezüst tányérját fekete felhők takarták el, sötétbe borítva a lent elterülő erdőt. A fák között árnyak suhantak, bármiféle zaj nélkül. Mint mikor a farkasfalka vadászni megy, úgy mozogtak a fák között. Tulajdonképpen pont ilyen céllal voltak úton. Vadásztak. A vezér hamarosan észrevette, amit kerestek. Tűz világított a sörű mélyén. A fénypont egyre nagyobb lett, míg nem már a körülötte sürgölődő emberek alakja is kirajzolódott. Az árnyak hirtelen megálltak a tisztás szélén. Egymásra néztek, majd szétváltak.

Ami első ránézésre tisztásnak látszott valójában nem volt más, mint egy szent hely. Szélein hatalmas kőlapok álltak egy kört alkotva és a kör közepén tűz ropogott. Fényében árnyékok táncoltak a kemény táblákon. Az egyiken valami fura csillogást lehetett észrevenni. Bilincseken csillant meg a tűz, amik egy lányt marasztaltak.

- Nemsokára itt az idő! Uram. - fordult oda egy szolga a tűznél üldögélő férfihoz.

- Akkor lássunk hozzá. - hangzott lentről.

A páncélos alak feltápászkodott és a rab felé vette az irányt. A lány szemében kétségbeesés tükröződött.

- Ne! Ne! Nem tudja mit csinál! - kiáltotta a lány.

- De, igen. Pontosan tudom.

- Kérem, ne tegye!

- Ne aggódj nem fog fájni! - simogatta meg a férfi az aranyos pofikát.

 A jelenlévő pár ember hozzálátott a rituálé előkészítéséhez. Hirtelen megremegtek a tisztás körüli bokrok, mintha egy szellő rezgetné őket. Majd 4 robbanás verete fel a békés erdő csendjét. A robbanást kísérő fényben katanák csillantak meg, amint előtörnek a bozótosból. És kezdetét vette az öldöklés. Mindenfelé a pengék suhogása hallatszott, melyet halálsikolyok kísértek.

- Már megint ti vagytok! - hangzott a dühös kiáltás.

- Ti ketten vigyázzatok rá! - lökte oda két katonának. Ezzel a vezér előrántotta kardját és belevetette magát a csatába.

A zűrzavar közepette egy újabb árnyék zuhant alá az égből. Elsuhant a két őr között. Kiknek élettelen teste fadarabként dőlt el. Fémes csörgés közepette hulltak le a bilincsek a finom női csuklókról. A következő másodpercben már a magatehetetlen lány egy köpenybe csavarva feküdt az árnyék karjaiban.

- Minden rendben lesz. - szólalt meg nyugodt hangon a fiú. Majd ölbe kapta a lányt és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is távoztak.

Már vagy egy órája futottak az erdőben. A közeli patak csörgedezése volt az egyetlen zaj mely őket kísérte.

- Álljünk meg! - adta ki a parancsot a lány.

- Nem tehetem a nyomunkba lehetnek. - hangzott a komor válasz.

- Látom nem vagy tisztában a helyzettel. Amíg ez a firka rajtam van úgyis megtalálnak és ráadásul az erőmet sem tudom használni! - magyarázta ingerültem a megami.

- Rendben.

Néhány perc múlva megérkeztek a patak partjára.

- Láss hozzá, nincs sok időnk!

- ÜÜÜHHHMMM...

- Most megint mi van?

- Neked kell csinálni!

- Miiii....!!!!!

- Ettől a cucctól mozogni sem tudok, ha eddig nem tűnt volna fel!

- Há de... Há de... Há de...

- Mi van beragadt a háde gomb?

- Nekem megmenteni kell téged és nem megfürdetni!

- Hány éves vagy?
- Ho.. Hogy jön ez ide. Amúgy 20 múltam.

- Na akkor semmi probléma igaz? Te mondtad, hogy sietnünk kell!

- Úgy látom nincs más választásom...

A fiú elhelyezkedett a megami háta mögött és lecsúsztatta róla a köpenyt. Így szabaddá vált a fehér, selymes hát. Majd egy rongydarabot merített a patak vizébe. A lány háta libabőrös lett, ahogy a hűs rongy a nyakához ért. A hátán végigcsorgó vízcseppek a hold fényében csillogtak. A rajzok hamarosan eltűntek. A kar következett. A megmentő finoman megfogta az ernyedt kezet és vele együtt felemelte a kecses kart. Megpróbált nyugodt maradni, de valahogy nem sikerült neki és egyre szaporábban vette a levegőt, ahogy a végigsúrolta az alkart. A fiatal nő csak mosolygott maga elé. A fiú az immár használható kézbe helyezte az alkalmi szivacsot.

- Innentől te jössz!

- Mi? Ezt hogy érted? - nézett kérdően a megami.

- Már tudod mozgatni az egyik kezed, szóval meg is tudsz mosakodni! - hangzott a válasz miközben a fiú félrehúzódott.

- Hülye. - suttogta az orra alá a lány.

- Kész vagyok!

- Épp ideje volt!

- Ha már ennyi időt vesztettünk nem lenne egyszerűbb, ha a hátadon vinnél? - hangzott a kérdés

- Oké. - bólintott rá a fiú.

- Azért nem kell megfojtani!

- Nem is szorítalak erősen. - ellenkezett a megami amint még inkább hozzásimúlt megmentőjéhez.

- A... Akkor in... indulunk - habogta a srác amint a két mell a hátához nyomódott.

A napkelte első sugarai egy átlagos kinézetű templom bejáratánál érte őket. Belépve az ajtón néhány szolga és a 4 másik ember fogadta őket. A szolgák elvitték a teljesen kimerült megamit. Majd mind az öten a templom papnőjéhez mentek.

- Köszönöm a munkátokat.

- Semmiség az egész. De mi lesz a megami-val?

- Azt hiszem az lesz a legbölcsebb, ha egy időre "eltüntetjük" a színről.

- Ahogy jónak látja papnő. - ezzel az öt ismeretlen fickó el is hagyta a templomot.

*****

Napjaink:

- ÁÁÁ!!! El fogok késni!! - viharzott be a kapun egy 20 év körüli srác.

- Sikerült időben beérnem- szuszogta a fiú, amint elhúzta az ajtót, hogy beléphessen az edzőterembe.

Az ajtó halkan súrlódott a keretében, ahogy visszatolták a helyére.

- Ellné... - kezdte volna.

- Huh, hol van a sensei? És mi ez a nagy csend?

 A tanítvány körbetekintett a szobán. Keze lassan a katanájára vándorolt. A penge susogva belehasított a levegőbe. Fémes hang kíséretében hárította a hátulról jövő vágást. Egy gyors fordulat és máris egy fekete ruhás, maszkos alakkal állt szemben. A kardok ismét összecsaptak. Mindketten értettek a fegyverforgatáshoz. Macska ügyességgel kerülték ki egymás csapásait. A csata hevében a támadó kardja megcsúszott a fiúén és annak felkarjába vágott. A tanítvány mintha meg se érezte volna, kihasználta az adódó alkalmat. A falhoz szorította ellenfelét.

- Lenyűgöző - mondta amint lenézett a nő melleire.

A nő csak egy hűvös pillantást vetett rá és ellökte magát a faltól. Eltávolodtak egymástól.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy befejezzük. Itt az ideje, hogy megismerkedj a titkos technikámmal. - szakította meg a csendet a srác.

- Már alig várom! - gúnyolódott a támadó.

A fiú leeresztette a katanáját egy kis ideig csak állt és nem tett egy mozdulatot sem. Majd előre vetette magát és csapásra emelte kardját. A támadás után egy törött penge hevert a földön. Az ép kard pedig centikre állt a nő nyakától.

- Sensei, most már abba hagyhatjuk?

A nő unottan húzta le a maszkot a fejéről.

- Igen. Mikor jöttél rá, hogy én vagyok?

- Hát... a melleiből - pirult el a fiú.

- Na, szépen vagyunk.

- Megkérdezhetem mire volt ez jó?

- Ez volt az utolsó vizsgád! Na gyere, bekötözöm a sebedet.

Kisvártatva már az elsősegély doboz társaságában ültek a padlón. És egy helyes kötés került a friss sebre.

- Ishimaru Kazuma!

- Igen sensei?

- Van számodra valamim? - ezzel egy tört tett a tanítvány elé. - Döntened kell! Ha elfogadod azzal egy életre szóló kötelességet vállalsz magadra, ha nem akkor a tanításod a mai nappal befejeződött.

Ishimaru csak ült a mesterével szemben és a kérdésen töprengett. Mintha  valami megmagyarázhatatlan erő húzta volna a kezét, megragadta a tört és elvette.

- Bíztam benned.

- Nem tudom mi történt velem. - mondta meglepődötten a fiú.

- Akkor most menj haza, mára végeztünk.

- Igenis mester! - hajolt meg a tanítvány

- Ugye még mindig egyedül laksz a szobádban? - kiáltotta a nő Ishimaru után.

- Még mindig! - hangzott a válasz.

Majd befordult a sarkon és eltűnt a kaján vigyorgó mestere szeme elől.

******

A szobába csend és sötétség honolt. A függöny behúzva, a jóízű szuszogás volt ez egyetlen hang, amely megtörte az éjféli idő csendjét. Kazuma új törje egy állványon pihent a katanája alatt. Ahogy az óra nagymutatója egyre közeledett a tizenkettes felé úgy töltötte be a szobát egy sejtelmes derengés. Melynek forrása az új szerzemény volt. Kisvártatva  vékony fénycsíkok jelentek meg a padlóm és egy varázskört rajzolódott ki. A kör közepe felragyogott és egy hatalmas kristály úszott ki a fényből. Amint ebbe a világba